1994/1995 szilveszterén valami történt. Valami, ami aztán végigkísérte az életemet (plusz a családomét) egészen mostanáig, és fogja továbbra is.
Ők voltak. A L'art pour L'art társulat. Akkor láttuk először őket a szilveszteri műsorban, és azóta nem tágítanak a fejünkből. Szállóigék hadának kiagyalói, rekeszizomgörcsök okozói ők, az abszurd humor királyai, felejthetetlen karakterek megformálói. Eddig csak a tévében láttam őket. Ám pénteken, tizenöt év után volt szerencsém élőben is megtekinteni ezt a négy lököttet.
Bár maga a társulat már nem ugyanaz, mint amikor megismerkedtem velük, hiszen Galla Miklós és Nagy Natália helyett már egy jó évtizede Szász Móni és Pethő Zsolt űzik az ipart, azért így is képesek még mindig halálra röhögtetni mindenkit. A pénteki színházi előadás alkalmával azt kaptuk, ami vártunk: másfél óra tömény hülyeséget, Boborjánt, Anti bácsit, Besenyő Pista bácsit, és a többi eszement figurát, ismerteket és ismeretleneket egyaránt. Egyetlen hibája volt a történetnek: az, hogy rövid volt. És persze szomorúan konstatáltam, hogy bizony ők is öregszenek, Laár András például öltönyben úgy néz ki, mint a megboldogult Faludy György, Dolák-Saly Róbertnek meg lassan már be sem kell öltöznie a Nagypapának. De azért én nagyon remélem, hogy áldoznak még az életükből jópár évet (mondjuk úgy huszat:)) erre a társulatra, és addig nevettetnek bennünket, amíg csak lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése