Becstelen brigantyk

Quentin Tarantino, mint ismeretes, modern és iszonyúan tehetséges rendező. Egyedi stílusa több filmjében tetten érhető, s nincs ez másképpen legújabb alkotásában, a Becstelen brigantyk-ban sem (angol címe: Inglourious basterds). Ritkán van olyan, hogy úgy jövök ki a moziból, hogy sokáig meg sem tudok szólalni, vagy csak annyit tudok kinyögni, hogy "bazmeg". Na ez pont ilyen film. Aki nem tudná, miről is szól: negyvenes évek, második világháború, nácik vs. zsidók. Ezer meg egy film próbálta már bemutatni, hogy pontosan hogy is volt ez, de Tarantino szart mindebbe, és egy teljesen új megvilágításba helyezte a szitut. Az alapkonfliktus természetesen megmaradt: a német nácik kegyetlenül üldözik a zsidókat, ám szinte csak ennyi az, aminek a filmben köze van a valósághoz. Valahol olvastam, hogy Tarantino a történelmet csak díszletként használta ebben a filmben, és ezzel egyet is értek. A németek ellen véres bosszút esküsznek a zsidók, s ez két szálon jelenik meg: az egyik Shosanna Dreyfus, aki családja lemészárlásáért vesz revansot, a másik banda pedig természetesen az amerikai Aldo Raine hadnagy (Brad Pitt) által szervezett, zsidókból álló brigantyk.   

Tulajdonképpen az egész film egy hatalmas bosszúakcióra épül, melyben az érzelmi szálak és a véres jelenetek jól megférnek egymással. Tetszett, hogy sohasem tudtam, mi következik, hogy az egyik pillanatban a hasamat fogtam a röhögéstől, míg a másikban csak néztem és próbáltam összekaparni az államat a padlóról. Hihetetlen feszültség húzódik végig minden képkockán, a színészek pedig egytől-egyig csillagos ötöst, Oscart, piros pontot érdemelnének. Itt kell megemlítenem Brad Pittet, aki számomra az egyik legviccesebb figurát hozza mesterkélt "paraszt amerikai" kiejtésével, amely egyébként rengeteg humoros pillanatot kölcsönöz a filmnek.

A mű tele van szélsőségekkel, túlzásokkal, ironikus elemekkel. Egy példa: a nácik a moziban ülnek, és az egyik leghíresebb katonájukról készült filmet nézik, amelyben a srác halomra lövi az embereket. A németek minden egyes eltalált személynél tapsikolnak és nevetnek...
(Még valami. Remélem nem szinkronizálják majd a filmet, mert egyrészt három nyelven beszélnek benne (angolul, franciául és németül), másrészt a brilliáns színészi játék csak az eredeti hanggal és beszéddel együtt teljes, lásd a már fent említett Brad Pittet. Szeretem a magyar szinkront, de mostanában nagyon szokszor elbaltázzák, és viszi az egészet a francba. Úgyhogy légyszi ne.)

Egy szó, mint száz: brutális, humoros, ironikus, morbid és ámulatba ejtő mozi, állítólag Tarantino eddigi legjobb filmje. Van benne valami...

A film trailere

Jeffery Deaver - a pszichotrillerista

Korábban már ajánlgattam én ezt az írót a Club54 férfimagazinban, ahol korábban írtam, de azt nyilván nem látta mindenki, úgyhogy most itt is szeretnék róla említést tenni.

Szóval a címben szereplő pali először is egy lángelme. Eddig három könyvét olvastam (jó kis vaskos történetek), de azok mindegyike ámulatba ejtett. A "legjobb pszichothriller szerzőként" aposztrofált amerikai író nem bízza a véletlenre a sztorijai alakulását: krimijeiben sohasem az a gyilkos, akire tulajdonképpen egész végig számítunk. Sőt, mindig az, akire egyáltalán nem is gondolnánk, hiszen egyszerűen lehetetlen, hogy épp az a figura legyen az! Mesteri cselekményfordulatai mellett karakterei, helyszínei leírása is abszolút hiteles, így az ember éles képet alakíthat ki a szereplőkről. Szinte tapintani lehet a feszültséget, a pörgősséget a betűkön keresztül. Hihetetlen hajsza minden történet, melyben a jók versenyt futnak a rosszakkal - utóbbiak persze mindig egy lépéssel előrébb járnak, ám a végén természetesen lelepleződnek. Deaver jellemzője még, hogy alaposan és felkészülten mutatja be a sztorikban megjelenő munkaköröket, foglalkozásokat - elég csak magukra a rendőrökre, a kriminológusokra és az ügynökökre gondolni, de persze nem is igazán csak az ő melójuk az érdekes: az Illuzionistában például a gyilkos bűvész titkaiba kóstolatunk bele, az Ördög könnycseppjében az FBI segítségére siető grafológus munkáját ismerhetjük meg, míg a Koporsótáncosban a gyilkos által leginkább elpusztítani kívánt pilótanőtől tudjuk meg, hogyan működik a repülő és pontosan mi történik egy repülőút során.

Aki tehát izgalmas, ijesztő, akciódús és hiteles és könyvre vágyik, annak bátran ajánlom Deaver bármelyik kötetét - garantáltan nem fog unatkozni!

Fringe - A rejtély

Első bejegyzézként álljon itt egy poszt arról a sorozatról, amelybe sajnos csak későn szerettem bele, és lemaradtam pár részről - szerencse, hogy csak egy évad készült el eddig. Az amerikai Fringe (ami tulajdonképpen határt jelent, itt egyfajta tudományos szélsőséget, amelyet nem lehet megmagyarázni, ám ha mégis, az túllép az emberi képzeleten - a magyar címben, rettenetesen frappánsan egyszerűen csak "rejtélyként" aposztrofálták) tudományos-fantasztikus sorozat FBI ügynökökkel, megmagyarázhatatlan dolgokkal és persze lélegzetelállító jelenetekkel. Az ember a szemöldökét ráncolja, amikor nézi, felváltva a tágra nyílt szemmel együtt megjelenő "hű" élménnyel. A sorozatot nem csak a történetek - amelyek egyébként összefüggenek - teszik izgalmassá és élvezhetővé, hanem a szereplők karaktere is: Olivia Dunham ügynök (akit az ausztrál Anna Torv alakít) higgadtságával nyűgöz le, mégsem rideg személyiség, sőt, egy igazán helyes, bájos nő, aki nem a külsejével akarja meghódítani a nézőket. (A blog tetején is ő látható.) Véleményem szerint Anna nem az a klasszikus hollywoodi szépség, kissé skandináv típusúnak mondanám "északi parasztlányka" fizimiskája miatt, mégis van benne valami, ami miatt az ember azonnal beleszeret. Nekem legalábbis tetszik, főleg a mély hangjával. (Ha már a hangnál tartunk, az őt szinkronizáló Pikali Gerda laza, mégis szexi orgánuma is remekül illik hozzá.) Aztán ott van Joshua Jackson, akit a legtöbben valószínűleg  Dawson haverjaként ismernek. Itt ő is bebizonyítja, hogy nem tejfeles szájú tini, hanem igazi férfi, aki józanságával és eszével segíti Olivia Dunham-et. Na és persze el ne feledkezzünk a Joshua által alakított Peter apjáról, Walterről (John Noble), aki egy elmegyógyintézetből szabadult tudós. Hihetetlen dolgokra jön rá, és szórakozottságával, ártatlan, közömbös arccal bemondott poénjaival teszi még szerethetőbbé figuráját. (Kedvenc jelenetem volt, amin fél óráig röhögtem, amikor Francis ügynök (Olivia kollégája) testéből élősködőket pusztít ki, amelyek még döglött állapotukban is a férfi testében (pontosabban a hasában) maradnak. Francis megkérdezi Waltertől: "És hogyan fogok tőlük megszabadulni?" Mire a tudós: "...Majd kiszarja őket!")

Szóval vannak a jó szereplők, és a rossz szereplők, akiket ismerünk is meg nem is - pont ez a lényeg: ki áll a háttérben? Kinek "köszönhetőek" a gyilkosságok, a furcsa módon meghalt emberek?

Sokan az X-aktákhoz hasonlítják a Rejtélyt, ám a ez a sorozat kevésbé hátborzongató. Az ember meg meri nézni, nem úgy, mint sokszor Scully és Mulder ügynök epizódjait.

Hamarosan érkezik a második évad, és én már nagyon várom!