2011. március 12., szombat

Tavaszi nagytakarítás

Érik már egy tavaszi nagytakarítás. Mármint nem a lakásban, hanem magamon - még jó. Hehe. Akkor ez nem is takarítás? Igazából inkább amolyan "megújulás"-félére gondolok.
Úgy vártam már a tavaszt, mint a megváltót, hiába vagyok télen született gyerek, vén fejjel már nem tudom tolerálni a hosszan tartó hideget és szürkeséget, sokkal jobban szeretem a napsütést, a kellemes meleget, és azt, hogy minden szép színes a rügyező fáktól. Na meg az illatok... hmm!
Szóval, ha már a természet is úgy döntött, hogy ideje váltani, úgy érzem, nekem is változtatnom kell egy-két dolgon. Nálam nem az újévi fogadalmak hozzák el a nagy változást, hanem bennem inkább csak úgy érnek-éregetnek (tudom, ilyen szó nincs) a gondolatok. És én most úgy döntöttem, hogy kész, vége! Rövid szőke hajam lesz, neccharisnyát fogok hordani, és plasztikáztatom a mellem!
Na jó, nem. De szeretnék egy-két apró változtatást, és nem csak külsőleg. Belsőleg is. Télen az ember egyszerűen alszik. Persze, a szemünk nyitva, és tesszük a dolgunkat, de legbelül alszunk, hiszen az állatok is álomra hajtják a fejüket télen. És mi is azok vagyunk, csak kicsit bonyolultabbak...