Nem igazán ismertem korábban Edith Piaf munkásságát, annak ellenére, hogy ő volt Franciaország egyik leghíresebb sanzonénekesnője. Ám amikor még májusban véletlenül ráakadtam az életéről szóló filmre, nem gondoltam volna, hogy többször is meg fogom nézni, és minden alkalommal elvarázsolva ülök majd a fenekemen, ahogy nézem Marion Cotillard alakítását és közben hallom Piaf dalait (melyek közül - így utólag belegondolva - sokat ismertem már régebben is). Hihetetlen, hogy 48 éve alatt közel kétszer annyit élt, mint amennyit az ember gondolna egy középkorú nőről. Hányattatott gyerekkora után következett a nagy felfedezés, melynek során hamar olyan hírnévre tett szert, amely önbizalmat adott az egyébként meglehetősen szégyellős, ám hangjával bárkit elsöprő lánynak. Miután elvesztette nagy szerelmét egy repülőszerencsétlenségben, sorsa megpecsételődött. Soha nem tudta feldolgozni ezt a tragédiát, alkohol- és morfiummámorba menekült, ám közben rendületlenül énekelt tovább. S hiába járt még csak a negyvenes éveiben, inkább egy hetven- (vagy inkább nyolcvan-)éves öregasszonyként járt-kelt (ha épp tudott).
Marion Cotillardot ezelőtt csak a Taxi filmekben láttam, ám, bevallom őszintén, soha nem keltette fel a figyelmemet - maximum dekoratív külseje. Ám ezzel a filmmel hatalmas lehetőséget kapott arra, hogy valódi színésznőként is bemutatkozhasson, s szenzációs alakításának meg is lett az eredménye: díjak sorát söpörte be, köztük a jól megérdemelt Oscart is. Érdekes, hogy ez a szép arcú, fiatal színésznő közel öt óráig tartó sminkelés és maszkolás után, kiváló beleérző képességgel képes volt megjeleníteni egy 48 éves nőt, aki nyolcvannak néz ki, ám mégis úgy viselkedik, mint egy gyerek. Rendkívül összetett szerep, de Marion megoldotta.
Nos igen, a franciák azért egész ügyesen brillíroznak a filmiparban, ezt el kell ismernem. Nem csak Hollywood képes nagyszabású mozikat készíteni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése