Az élet egyik legkeményebb próbatétele szerintem az, amikor az embernek választania kell egy hivatást, munkát, időtöltést stb, tehát amivel a nap nagy részében foglalkozik és még élvezi is csinálni.
Álommunka valószínűleg nem létezik, akármilyen izgalmas is a meló, valamiféle aprócska árnyoldala biztos hogy még így is van. Ez a mai világ, vagy azt csinálod amit szeretsz, de akkor mondjuk feketemunkás leszel, vagy hülyékkel leszel összezárva nap mint nap, vagy nem szereted a munkád, unod/utálod, de imádnivalóak a kollégák és nap mint nap elhülyültök, na meg mondjuk jól is fizet. Most őszintén, melyik a jobb?!...
Szerintem akármelyik verzió is a nyerő (mert a kettő pozitívumainak gyúrata vagy nem létezik, vagy nagyon ritka), a lényeg az, hogy az ember ne érezze magát (nagyon) rosszul a bőrében. Akinek a kreativitás meg- és kiélése a fontos, hiába robotol naponta jó pénzért, attól még nem fogja szeretni a monoton melót. Akinek viszont inkább a pénz számít, és a biztonságos anyagi körülmények, nem valószínű, hogy mindezt feláldozza az izgalmas és érdekes munka oltárán, ha mondjuk nem jelentik be.
Vicces, hogy az embernek már 17-18 éves korában el kellene döntenie, mit szeretne csinálni, hiszen ez alapján választ iskolát, ahol továbbtanul. Ennek ellenére, amikor az ember kikerül abba a bizonyos nagybetűsbe, azt sem tudja, hova nézzen, de nem azért, mert akkora a választék munka terén, hanem azért, mert egy pályakezdőnek nincs egyszerű dolga. Ismerjük a diplomás munkanélküliséget, a "nincs tapasztalatod, nem kellesz" jellegű visszautasításokat... de könyörgök, hol szerezzen az ember tapasztalatot, ha nem az első munkahelyén?!...
Komolyan mondom, érthetetlen, ami megy. Érthetetlen, kemény dió.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése